Hasznos tippek

Cementlap, az örök burkolat
A cementlapok története visszanyúlik a 18. század végéig. Egészen pontosan 1756-ig. Ekkor John Smeaton feltalálta a mai cement ősét, a víz alatt kötő cementet. Szerencsére a mai cementek gyorsabban kötnek, mint ameddig Joseph Aspind szabadalmaztatta az úgynevezett Portland cementet - 1824-ben. Ez volt az alapja annak, hogy 1836-ban Angliában elkezdődött a cementlap gyártása.

Rohamosan fejlődött a termék és széles körben elterjedt a cementlap, miután Isaac Charles Johnson létrehozta a mai változatát a Portland cementnek, amelynek a kötőereje sokkal nagyobb volt az elődökénél.

A cementlap gyártás a cement (portland cement) felfedezését követi közvetlenül.

A legnagyobb cementlap gyárat a 19. században a franciaországi Viviersben alapította a Lafarge cég, amely már 1850-től gyártja a cementlapokat. Szépen lassan egész Európa behódolt és sorra nyíltak a gyárak, többek között Belgiumban, Spanyolországban, Olaszországban, Németországban. Nem csak Európában nyíltak gombamód a gyárak, az 1870-es évektől nagyüzemben folyt a gyártás Észak-, Közép-, és Dél-Amerikában, valamint a gyarmati világban is.

A cementlap legjellemzőbb mérete a 20x20 cm, de gyártottak 15x15-30x30 centiméteres lapokat, a legkülönbözőbb méretekben és formákban - négyzet, hatszög, nyolcszög.

Jellemzően 3 rétegből áll. Az első a felső réteg, mely körülbelül 3-4 mm vastag, anyagának összetétele: fehér cement - márványpor - színező anyag – víz. A második réteg közbülső, 3-4 mm vastag, ami Portland cementből, finom homokból és vízből készül. A harmadig réteg egy körülbelül 10 mm vastag záró réteg, mely Portland cementből, durva homokból, mészkő zúzalékból és vízből készül.

Nem kell időben és térben túl messzire visszamenni ahhoz, hogy cementlapokat lássunk használat közben. Elég csak felkeresni egy régi belvárosi bérházat, és ha szerencsénk van és a lakók vigyáztak rá, akkor láthatjuk a legkülönbözőbb mintájú, motívumú cementlapokat. Jellemzően színesek és gazdagon díszítettek. Azonban nem volt ez mindig így. Kezdetben egyszerű, egyszínű lapokat gyártottak, jellemzően fehérben, szürke és fekete színben. Szerencsére egy idő után megjelentek a geometrikus formák. A francia Aguste Lavache használt először „mintasablont” (=diviseur-t), majd az 1880-1890-es évektől a neogótikus, neorenessaince, art-nouveau, art deco, és afrikai motívumok jellemezték a cementlapot.

Rendkívül egyszerű a fektetése, hiszen egy maximum 1 mm-es fugát kell hagyni, amit híg cementtejjel kell kiönteni, illetve sovány cementhabarcsba (kb. 2 cm vastag) vagy cementbázisú ragasztóba kell helyezni.

Felületkezelésre olajat, viaszt, nanotechnológiával készült impregnálókat használunk.

Ami miatt reneszánszát éli a cementlap, hogy egyre több úgynevezett cementlap utánzatot használnak. Ezek égetett kerámia cement-utánzatú lapok, hasonlóan, mint a fa- és kőutánzatú lapok. Laikusoknál és szakmabelieknél élénk vitákat vált ki: van, aki elutasítja, van, aki rögtön elfogadja és vannak, akik lassabban fogadják el. De egy biztos: egy vintage hatású lakásban elengedhetetlen, hogy legalább egy helyiség ne ilyen lapokból legyen kirakva. A Terrakottánál is számtalan ilyen lap található meg, melyekre jellemző, hogy vastagságuk 7-9 mm, szemben a cementlap 16-18 mm vastagságával, ami felújításnál vagy a födém önsúlynál fontos szempont lehet. Szintén fontos, hogy ezek a kerámia lapok nem kívánnak felületkezelést, illetve ha igen, akkor az lényegesen egyszerűbb. Szemben a cementlappal, nem foltosodik. A kerámia lap könnyebben tisztítható, így felhasználható szinte bárhol, bármilyen helyiségben a konyhától, a nappalin át a fürdőszobáig, az előszobától a teraszig, hiszen léteznek kültéri lapok is.